Sziasztok, kis drágák!
Nem szokásom, a fejezetek elején írni nektek, nem is tudom miért. Talán, mert az olvasó nem rám, hanem a részekre kíváncsi, most mégis írok nektek! Köszönöm a sok kritikát, ahol megtudtam, min kell változtatnom és, hogy mit is szerettek a történetemben. Köszönöm, a 21 feliratkozót! Istenem, sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesztek, hisz alig három hete, hogy elkezdtem a blogot! Sok kritikát kértem és sok tanácsot kaptam, amit meg is fogadok, de természetesen idő kell hozzá. Köszönöm Lucy-nek a csodás design-et, amit gyorsan és szépen készítette el nekem. Juste-nak, a bétámnak, aki rengeteget segít nekem! Delilah-nak, a szereplők képeiért és Elizabeth P.-nek a trailer-ért! Valamint Szimy-nek, aki mindig kommentel nekem, nagyon-nagyon jól esik!
A sok tanácsban, benne éreztem, hogy kicsit értetlenül álltok a második fejezethez. Amit így újra olvasva - igen sokadjára - meg is értek. Tudom, hogy rövid lett, és azt is, hogy nem túl hosszú részeket teszek fel. Most először írok, külső szemszögből és még egy kicsit új nekem. A második fejezet, azért lett ilyen "összecsapott" - ami szándékos volt - mert, amolyan átvezető résznek szántam. Most azokhoz szólnék, főként, akik nem értették a második fejezetet, és akiknek kérdéseik maradtak volna. Ne aggódjatok a harmadik fejezetből, sok minden ki fog derülni és meg fog magyarázódni! Remélem, elnyeri tetszéseteket az új fejezet!
Ölel titeket,
Nem szokásom, a fejezetek elején írni nektek, nem is tudom miért. Talán, mert az olvasó nem rám, hanem a részekre kíváncsi, most mégis írok nektek! Köszönöm a sok kritikát, ahol megtudtam, min kell változtatnom és, hogy mit is szerettek a történetemben. Köszönöm, a 21 feliratkozót! Istenem, sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokan lesztek, hisz alig három hete, hogy elkezdtem a blogot! Sok kritikát kértem és sok tanácsot kaptam, amit meg is fogadok, de természetesen idő kell hozzá. Köszönöm Lucy-nek a csodás design-et, amit gyorsan és szépen készítette el nekem. Juste-nak, a bétámnak, aki rengeteget segít nekem! Delilah-nak, a szereplők képeiért és Elizabeth P.-nek a trailer-ért! Valamint Szimy-nek, aki mindig kommentel nekem, nagyon-nagyon jól esik!
A sok tanácsban, benne éreztem, hogy kicsit értetlenül álltok a második fejezethez. Amit így újra olvasva - igen sokadjára - meg is értek. Tudom, hogy rövid lett, és azt is, hogy nem túl hosszú részeket teszek fel. Most először írok, külső szemszögből és még egy kicsit új nekem. A második fejezet, azért lett ilyen "összecsapott" - ami szándékos volt - mert, amolyan átvezető résznek szántam. Most azokhoz szólnék, főként, akik nem értették a második fejezetet, és akiknek kérdéseik maradtak volna. Ne aggódjatok a harmadik fejezetből, sok minden ki fog derülni és meg fog magyarázódni! Remélem, elnyeri tetszéseteket az új fejezet!
Ölel titeket,
Amnestia Simon
„Mindenki
életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember
úgy érzi,
mintha mellbe
vágták volna, és teljes
bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja,
hogy élete már sosem lesz olyan, mint addig
volt."
- Julia Quinn-
A kórházat a csend
uralta, szinte mindenki aludt, kivéve a nővéreket, kik a betegek épségére figyeltek.
Camille is aludt, a 277–es szobában. A függönyök el voltak húzva, nem mintha
szükség lett volna rá, hisz kint a sötétség volt az úr. Minden békésnek tűnt,
csak Camille nem. Teste olykor összerándult, homlokát izzadság cseppek
gyöngyözték és a szeme, bár csukva volt, hol jobbra, hol pedig balra mozdult
szemhéja alatt. Álmodott. De ez nem a kellemes fajta volt, félelmetes álmot
járt be, újra élete azt a napot, amikor utoljára veszekedett a nagyapjával.
Senki sem lepődött meg a
gyár dolgozói közül, amikor megjelentem ott. Szinte mindennapossá vált már a
számukra ez. Nem szóltak, mint régen, csak hagyták, hogy megtegyem a számomra
már jól ismert utat. Nem tudtam eldönteni dühös legyek, amiért a nagyapa bejött
ma dolgozni, pedig megígérte, hogy nem teszi, vagy aggódjak, hogy túlhajszolja
magát. Amióta az eszemet tudom, nagyapa itt dolgozik és talán már azelőtt
is így volt. Ahogy a falu nagy része is itt tesz-vesz, hogy ellássa a
családját. Külső emberek számára ez csak egy egyszerű bányászati gyár lehet.
Hogy ez mit is takar? Először nekem is teljesen zűrzavaros volt, hisz ilyenről
még sosem hallottam azelőtt. Ércet és egyéb ásványkincseket bányásznak, amit
később megfinomítanak és eladják. Persze, ez szép és jól is hangzik, de ma már
ezekre nincs akkora kereslet, mint régen. De mint mondtam, ez tűnhet a külső
szemlélőknek, de akik annyira ismerik már ez a gyárat, - ami nem is gyár a
jobban bele gondolunk, de ma már csak, mindenki így nevezi-, mint én, az tudja,
mi folyik itt valójában. Hogy miért ilyen veszélyes itt a munka. Már önmagában,
az is az, ha elhasznált felszereléssel és rossz karbantartással bányásznak,
hisz bármilyen baleset megtörténhet, de ettől még nem kéne felrobbannia egyes
részlegeknek. Itt jön hát, az, ami miatt ez nem egy egyszerű gyár. Abból a
pénzből, amit az finomított ásványkincsekért kapnak, arra elég, hogy kifizessék
a felettébb szükséges dolgokat. Számlák, adó és még a bérleti díj, hisz a gyár
törvényileg és teljes egészében, nem a falué. Itt jön képbe az, hogy akkor
miből származik az emberek fizetése? Ez a gyár titka és ezért is olyan
veszélyes egyben.
- Szia Camille! – jött
egy hang, ami kizökkentett a merengésemből, ami egyre sűrűbben kapott el. A
hang tulajdonosa Damin Colton volt, egy 30-as éveiben járó szőke hajzuhataggal
és élénk kék tekintettel rendelkező férfi.
- Szia! – köszöntöttem
viszont és már mentem is tovább. Pillanatokkal később meg is láttam nagyapán
őszes haját, amit a sapkája nem fedett el teljesen. Mindig is elcsodálkoztam
azon, hogy kaphatnak itt levegőt, főleg ebben a hőségben. Nagyapa felemelte a
fejét és mikor meglátott, arcára molyos ült ki, belőlem pedig, mintha minden
haragot elszívtak volna.
- Drágám, neked nem
otthon kellene lened? – ölelt meg és csókolt arcon.
- De, és halálra kéne
aggódnom magam, amiatt, mert nem vagy ágyban. – mondtam komolyan és némi
iróniával a hangomban. – Alig három napja volt a baleset nagyapa!
- Mondtam már, hogy
emiatt ne aggódj! – nézett rám szeretetteljesen. De ki más aggódna, ha nem én?
- Igenis aggódom! Itt
minden tiszta rozsda és a legfiatalabb cső is hány éves? Legalább 50! Nem kéne
ennyire aggódnom, ha abba hagynátok az olajfúrást! – mert ezt tették. Olajt
fúrtak. Pár évvel ezelőtt találták meg a forrást, ami ugyan nem volt teljes, de
hozott annyi pénzt, hogy mindenki kockáztatni merje az életét emiatt. Persze,
találtak itt már más is, emberi csontvázat, amit egy idő után már jelenteni sem
kellett, vizet, sok vizet, annyit, hogy a falunak szinte már saját víz ellátó
készlete volt.
- Úgy érzem, témánál
vagyunk! – mivel a nagyapja nem nézett rám, hanem valami csővel foglalkozott és
a világítás is nagyon gyér volt, nem tudtam milyen arckifejezés ült ki az
arcán. – Camille, minden rendben lesz!
- Már, hogy lenne? Egy
apró szikra és minden lángra kap, még akár fel is robbanhat. Egyáltalán nincs
rendben! – az egész bányában olaj szag keringett. Ha a földre néztem, mindent
fekete masszaborítót. Tényleg csak egy apró szikra és abból láng lesz, a gépek
pedig felrobbannak, jobb esetben is – már ha lehet ezt így mondani – tűz üti
fel a fejét. Amit vagy sikerül időben eloltani vagy nem, de az utóbbi tűnt
valószínűbbnek.
- Túlaggodalmaskodó
vagy, nekem kellene rád vigyáznom nem, pedig fordítva! – szólalt meg pár perc
múlva Peter. Erre felhorkantam. Amitől mintha, még erőteljesebben éreztem volna
az olaj szagát. Csak képzelem, sok időt töltök lent, ez lehet az oka. Felhúzott
szemöldökkel vártam a folytatást, de nagyapa nem folytatta. Pár héttel ezelőtt,
szó esett arról, hogy elmegyek Lucienhez és segítséget, kérek, de a nagyapja
ellenkezett, szinte meg tiltotta, hogy elmenjek. Én pedig, azóta sem mondtam
még el neki, talán itt lenne az ideje…
- Két nappal ezelőtt ellátogattam Growerbe – mondtam,
semleges hangon. Erre bezzeg
azonnal felkapta a
fejét.
- Megvesztél? – kezei a
vállamra tapadtak majd rázni kezdtek. – Az egy szörnyeteg. Nem akarom még
egyszer megtudni, hogy oda mész, vagy csak beszélsz vele! Halottad? – Ezt ki ne
hallotta volna, gondoltam némi gúnnyal. Sosem értettem, miért mondja ezt a
nagyapa, ő pedig sosem magyarázta meg. Én, pedig annak tudtam be, hogy
üknagyapjával ellentétben, aki akkor halt meg, amikor a nagyapa 8 éves
lehetett, és mindig segített a falu lakóinak, Lucienről ez nem volt mondható.
- Nem értelek! Én csak
egyet kérek tőled, de te nem vagy hajlandó ezt meg tenni, de elvárod, hogy én
mindent megtegyek – nem mintha ezt el kellene várni tőlem, anélkül is
megtenném, hisz ő az egyetlen rokonom, ő a családom.
- Camille Juliette
Glanwille, hallottad, amit mondtam? – Dühös volt, láttam az arcán, hogy az. Én
pedig, mint egy komisz kisgyerek, ellenkezni akartam. A fejem lüktetni kezdett
és mintha kicsit szédültem is volna. Megint, egyre intenzívebben éreztem az
olaj szagát. –Valóban jól jönne a gróf támogatása, de semmi olyat ne tegyél,
amit nem akarsz. Én is védeni akarom az embereket, de nem minden áron. Találunk
más megoldást és a válaszodat, pedig nem hallottam! – És ezt már nem is
adhattam meg neki. Láttam, ahogy Colton egy rossz csövet próbál
összehegeszteni, pont itt. Nem is kellett több, hogy az olaj lángra kapjon és a
tőlünk alig öt méterre lévő hatalmas gép, felrobbanjon, hatalmas dörrenéssel.
Hangos sikoly szállt a
levegőben, mire Blythe azonnal felébredt és a nővérek a terembe rohantak. A
lány egyetlen intéssel megnyugtatta őket, hogy minden rendben lesz, ő majd
elintézi. Egyetlenegy nővér kivételével, mindegyik távozott a szobából. Az, aki
maradt, rövid szőke hajú volt, tekintete pedig kedves, nem pedig sajnálkozó.
Altatót fecskendezett az infúzióba, megkönnyítve a beteg dolgát. Bly felkelt a
székéből és odaült barátnője mellé. Szemeiből megállíthatatlanul hullottak a
könnyek. Remegett úgy, mint ahogy még életében soha. Még mindig élénken élt
benne a tűz és a robbanás hangja, az emberek kiáltása. Camille érezte, hogy a
teste ellazul és hallotta barátnője megnyugtató szavait.
- Most egy kicsit el kell, menjek, de mindjárt jövök, ígérem! – halványa ugyan, de érzékelte az ajtó csukódását. Azon kezdett gondolkozni – csak hogy ne kellejen a robbanásra gondolnia – mikorra hat teljesen az altató, mikor taszítja vissza a mélybe. Szemei mintha ólomból lettek volna, nem tudta nyitva tartani őket. Pillanatokig teljes csend volt az úr, majd még hallotta, ahogy az ajtó ismét kinyílt. Halk léptek, Camille pedig biztos volt benne, hogy nem Blythe jött, ő nem tud ilyen halkan lépkedni. Egy kéz érintette a homlokát, egy nagy és meleg kéz. Kellemes illat áradt belőle szappan és valami egészen más, de Cam már annyira fáradt volt, hogy nem tudta megállapítani mi is az. A kéz végig húzódott az arcán egészen az álla vonaláig, majd egy ajak érintése a homlokán, ez volt a végszó Camille-nek, hogy álomba merüljön, egy álomtalan álomba.
- Most egy kicsit el kell, menjek, de mindjárt jövök, ígérem! – halványa ugyan, de érzékelte az ajtó csukódását. Azon kezdett gondolkozni – csak hogy ne kellejen a robbanásra gondolnia – mikorra hat teljesen az altató, mikor taszítja vissza a mélybe. Szemei mintha ólomból lettek volna, nem tudta nyitva tartani őket. Pillanatokig teljes csend volt az úr, majd még hallotta, ahogy az ajtó ismét kinyílt. Halk léptek, Camille pedig biztos volt benne, hogy nem Blythe jött, ő nem tud ilyen halkan lépkedni. Egy kéz érintette a homlokát, egy nagy és meleg kéz. Kellemes illat áradt belőle szappan és valami egészen más, de Cam már annyira fáradt volt, hogy nem tudta megállapítani mi is az. A kéz végig húzódott az arcán egészen az álla vonaláig, majd egy ajak érintése a homlokán, ez volt a végszó Camille-nek, hogy álomba merüljön, egy álomtalan álomba.
A magas fekete hajú
férfi, nem tudja miért jött el a Castel kórházba és e sorok írója sem volt
igazán biztos a férfi szándékait illetően. Öles léptekkel ment a
recepciós pulthoz és érzelemmentes tekintettel. Nem is kellett sok, hogy
megtudja, hol fekszik az, akit keres. Egy fekete hajú és bronz bőrű lány lépett
ki a szobából és indult el vele ellentétes irányba. Lucien pillanatokig csak
állt az ajtó előtt. Mi a jó fészkes francot keresek én itt? -
tűnődött. Alig pár órája tudta meg, hogy Camille is ott volt a bányában, amikor
az felrobbant. Sokáig nem tudta mit tegyen, csak egyben volt biztos, hogy látni
akarja, hogy utána végleg elfelejthesse őt!
Most már jobban kitisztultak a dolgok. Bár annyira nem vagyok otthon a bányák világában, számomra eléggé illegálisnak tűnik a dolog... gondolom emiatt a titkolózás, meg a baljós hangulat.
VálaszTörlésNagyon tetszett az a rész, mikor Lucien meglátogatta Camille-t! Imádom, mikor játssza a rideg, megközelíthetetlen alakot, aztán mégis foglalkozik a lánnyal. Kíváncsi vagyok már arra, mikor egy házban élnek majd. Gondolom próbálja elcsábítani a lányt :)
Egyébként feltűniően kevesebb hiba volt ebben a fejezetben, akkor gondolom azért, mert vettél fel egy bétát. Jó döntés volt, kár lenne, ha egy ilyen különleges történetet helyesírási hibák rontanának el. Néhány dolog azonban az ő figyelmét is elkerülte: a párbeszédeknél több olyan "mondta" végződésű mondat is volt, ami elé pontot tettél, pedig nem kellene.
"arcára molyos ült ki" -> ez gondolom csak elírás, és mosoly akart lenni :)
"de akik annyira ismerik már ez a gyárat, - ami nem is gyár a jobban bele gondolunk" -> de akik annyira ismerik már ezt a gyárat - ami nem is gyár, ha jobban belegondolunk" itt több hiba is volt, a magyarázat helyett inkább leírtam helyesen.
"Abból a pénzből, amit az finomított ásványkincsekért kapnak, arra elég," -> az a pénz arra elég, vagy
"Számlák, adó és még a bérleti díj" -> szerintem a számlák magába foglalja az adót és a bérleti díjat is.
törvényileg -> törvényesen
"Ez a gyár titka és ezért is olyan veszélyes egyben." -> az és elé vessző kell
Igazából a fejezet feléig jutottam, nem írtam le az összes hibát, de azért még van benne egy pár. Ja, és még valami! Kötőjelet használsz a gondolatjel helyett.
Kötőjel: -
Gondolatjel: — -> ez hosszabb :D Ha wordben írsz, néha átjavítja, néha nem, ezért érdemes alapból azt írnod (Alt gr + numerikus - jel). A szabály egyszerű, ha két szó köző kell a "vonal", akkor kötőjel, ha két mondatrész közé (és ide tartozik a párbeszéd is), akkor gondolatjel.
A Camille-os animáció nagyon jó volt, pont beleillett a történetbe az a hitetlenkedő WHAT?! megszólalás.
Az idézetek is tetszenek, bár én általában nem szoktam elolvasni őket, esetleg a fejezet végén, mert csak akkor értem meg igazán a jelentését.
Már nagyon várom a következő fejezetet, csak így tovább! ;)
Drága!
TörlésÖrülök, hogy tetszett a rész. Valamiért, mindig őrülten dobogó szívvel olvasom a kommented!
Nos, igen felvettem egy bétát, de ez a rész, még nem lett átnézve! Próbálok minél jobban figyelni a szálakra és a helyesírásomra, még akkor is ha van egy bétám!
Az idézetek, nos nem mindig, helyesebben igen ritkán kapcsolódnak az adott részhez.
Mindenképpen javítva lesznek a hibák! A következő rész pedig hamarosan érkezik! :)