Félév

Sziasztok Kis Drágák!

Tudom, hogy nem igazán szoktak féléves élettartamnál írni, de én még is ilyenhez folyamodok.

Ma van 6 hónapja, hogy a Settlement megszületett. Amikor megnyitottam, annyi mindenre számítottam, de minderre nem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan szeretni fogjátok Lucein-t és társait. Arra gondoltam, hogy hu lesz pár, feliratkozom, akiket meg fogok becsülni, akik majd értékelik a munkám. Erre, pont ma 43 feliratkozóval rendelkezem és majdnem 10.000 oldal megjelenítéssel.

Eszméletlenül hálás vagyok nektek, hogy támogattok, és velem együtt élitek meg a Settlement világát.

Külön szeretnék köszönetet mondani Dóry-nak, aki mindig kommentel nekem, el sem tudod hinni, milyen jól esik ez nekem.

De, persze mindenki másnak is nagyon szépen köszönöm!

A jövőben, tervezem majd, a Settlement teljes átdolgozását, amint befejeztem. Remélem, akkor is velem tartotok majd!

Mivel a rész már egy ideje késik, és őszintén meg mondom, még nincs kész, ezért csak egy kis ízelítőt tudok nektek most nyújtani.

Jó olvasást kívánok hozzá!

Ölel;
Amnestia Simon 

"Az ember megpróbál eltávolódni attól,

akit elveszített, de ez lehetettlen. Muszály kapaszkodnunk belé,

abba, hogy mennyire szerettünk. Mert ha valaki meghal, 

még nem veszítjük el. Csak akkor, ha elfelejtjük a szeretetet,

amelyet éreztünk egymás iránt".

- Claudia Gray

(...) - Szóval, mennyit tudsz? – ült le Gabriell az ágy szélére, és intett a lánynak, ő is foglaljon helyet. Lio, így is tett, és leült a legközelebbi, de egyben legtávolabbi fotelre a férfitől.

- Hm, lássuk csak. – mondta a lány, majd kinyitotta az egyik ujját. – Camille Glanwille, felkereste a bátyám, a gyár miatt, ha minden igaz. Fogalmam sincs miért, de Luc, segít neki. – kinyitott még egy ujjat. – Van valami, amit nem tudtok a gyárról, de a lány igen. – még egy ujj került kinyitásra. – Ezen felül, vagy vaknak, vagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy ne vedd észre, van köztük valami. Ami igen különös, tekintve a múltbeli eseményeket És végezetül… - kinyitotta a gyűrűs ujját is - … a boszorkány meg akarja venni a gyárat. – fejezte be.

- Ezek szerint, elég sokat tudsz. – mondta. - Camille, pár hónappal ezelőtt, ideállított, és segítséget kért Lucien-től, ő pedig, hozta a formáját. Elküldte, de aztán, valamiért meggondolta magát. Ne kérdezd miért, mert fogalmam sincs róla. Egy egyezséget ajánlott a lánynak, mi szerint, ha három teljes hónapon keresztül egy fedél alatt él vele, az ő szabályai szerint, megmenti a gyárat.

- Ez annyira rá vall. – mormogta Lio. Gabriell felállt és ösvényt kezdett taposni a szőnyegbe.

- Igen. De Camille, nem jelent meg a kiszabott időn belül. Később pedig megtudtuk, hogy a gyár ismét felrobbant. Camille pedig, ott tartózkodott a nagyapjával. Peter, meghalt, Camille pedig, agyrázkódással és pár zúzódással megúszta, ki tudja hogyan, Luc pedig ide hozta, és kezdetét vette az egyezségük.

- Ez mind szép és jó lenne, ha nem Lucien-ről beszélnénk. – állt fel Lio is. – A bátyám nem ilyen, nem segít senkinek sem csak úgy! - Kivéve a családját. – Lucien arrogáns és azt hiszi, amit akar azt meg is, kapja. Emellett pedig, egy igazi ős bunkó tud lenni.  – Gabriell-nek sokat kellett pislognia, hogy felfogja, a lány komolyan azt mondta-e, amit hallani vélt. Röviden és tömören, jellemezte Lucien felszíni ismertető jegyeit. – Oh és majdnem kihagytam, hogy több nő fordult már meg az ágyában, mint egy kurtizánnak. – kész, Gabriell nem bírta tovább, nevetésbe tőrt ki. Ez hihetetlen. Tökéletesen jellemezte Lucien-t. Kellett pár pillanat, mire Gabriell, megint összpontosítani tudott.

- Ne haragudj, csak, annyira tökéletesen sikerült leírnod.

- Lehet, de most, teljesen más, mint eddig.

- Camille megváltoztatta, még akkor is, ha az elején teljesen kerülte. (...)