Sziasztok Kis Drágák!
Hosszú kimaradás után, meghoztam a következő részt. Nagyon szépen
köszönöm a kommenteket, szerintem még sosem kaptam ennyit és nagyon hálás vagyok
értük. Ez egy szép, terjedelmes rész lett szerintem.
Boldog Nőnapot kívánok mindenkinek, jó olvasást!
Kíváncsian várom a véleményeteket!
Ölel;
Amnestia Simon
"Még a legvadabb
fantázia is, az igazság magván alapszik."
- Castle c. film –
- Nem szép dolog a hallgatózás
– Lionella úgy egyenesedett ki, mint akit hátba vágtak. Egyenesen Gabriell
világos barna szemeivel és bágyadt mosolyával találta magát szembe. Szemei
elkerekedtek, erre nem számított, sok mindent számításba vett, de a férfi
felbukkanását nem.
- Gabriell…
- Igen, ez lenne a
nevem, ha nem tévedek. Bár, olykor megesik, hogy az ellenkezőjét kívánom –
szélesedett ki a mosolya. Be kellett vallania, élvezte a helyzetet – Nos,
szabad tudni, mit keresel a bátyád szobája előtt? – dőlt a falnak. A sötétség miatt,
nem tudta rendesen megnézni milyen ruhát is visel a férfi. Lionella lázasan
kutakodott az agyában, valami frappáns válasz után, de az csak nem érkezett,
így csak kitágult szemmel nézett rá. A szituáció határozottan kezd egyre
kínosabb lenni. A lány érezte, ahogy pír szökik az arcára, majd a füléhez is
elér, csak hálálkodni tudott, amiért a sötétben ezt nem volt látható. De ezzel
egy időben Gabriell mosolya, vigyorrá változott, ebben egészen biztos volt,
ismerte már annyira, hogy tudja. Lionella kételkedett abban, hogy ez a helyzet,
lehet még ennél is kellemetlenebb, s lám tévednie kellett.
Halk csoszogásra lettek
figyelmesek mind a ketten. Gabriell átnézett a lány feje fölött, a lány pedig
hátra fordult, de nem sokat látottak a sötét folyosón. A hang egyre közelebbről
jött, ő pedig hirtelen ötlettől vezérelve, megragadta a karját és az eggyel
arrébb lévő szobába rángatta. A húzta, nem lett volna túl jó és találó
kifejezés. Gabe halkan becsukta az ajtót, de még mielőtt ezt megtette volna,
megleste ki is, ólálkodik ilyen későn – persze, rajtuk kívül – a folyosón. Keenan,
a franc essen beléd, hogy még ilyenkor is a munkán jár az eszed!
- Csak Keenan - mondta,
miközben visszafordult a lányhoz. Egy szürke trikót, egy fekete nadrágot viselt
és mezítláb volt. Ezen felül pedig, irtó csábítóan nézett ki. Fekete haja
kócosan omlott a vállára. Szemei, kitágulva lesték a férfi minden mozdulatát,
mint a sas, az áldozatát. Vannak érzések, amiket jobb békén hagyni –
gondolta magában Gabriell. – Nos, akkor, hol is tartottunk? - lépett közelebb a lányhoz. Érezte a
testéből áradó hőt, és látta kezének remegését. Ezt, ő hozta volna ki belőle?
Látta, ahogy egyre szaporábban veszi a levegőt, és mindenhova néz, csak a
szemébe nem, ami egyáltalán nem volt jellemző Lionellara.
- Én… - mintha nem
találta volna a szavakat, ami szintén nem volt jellemző rá. -… aj, hallottam,
amikor Camille kijött a szobájából, és hát, tudod milyen, vagyok. Szeretek
mindenről tudni – mondta.
- És a hallgatózás
tökéletes arra, hogy mindent megtudj igaz? – Húzta fel egyik szemöldökét.
- Tudod jól, hogy nem
szoktam hallgatózni! – Húzta ki magát. – A mostani alkalom, maga volt a kivétel
– fordította el a fejét. Gabriell összehúzott szemmel nézett rá. Nem sokat
változott az évek alatt, vagy csak neki nem. Bár, az utóbbi időben többször is
látta a lányt, de jobban megfigyelni nem volt alkalma. Utoljára 15 évesen
látta, amikor úgy döntött, hogy elkötözik Growerből, Queen nénikéjéhez,
Párizsba. 5 éven át, élt ott, és csak nagyon ritkán járt haza, inkább Lucien
ment, csak hogy elszabaduljon Growerből. Gabriell akkor még csak 19 éves volt,
de már grófi teendőit látta el. Lionella pedig, Franciaországba menekült Leona
emléke elől.
- Szóval, mennyit tudsz?
– Ült le Gabriell az ágy szélére, és intett a lánynak, ő is foglaljon helyet.
Előbbi gondolatait, jó messzire űzte. Lio, így is tett, és leült a
legközelebbi, de egyben legtávolabbi fotelre a férfitől.
- Hm, lássuk csak –
mondta a lány, majd kinyitotta az egyik ujját. – Camille Glanwille, felkereste
a bátyám, a gyár miatt, ha minden igaz. Fogalmam sincs miért, de Luc segít neki
– kinyitott még egy ujjat. – Van valami, amit nem tudtok a gyárról, de a lány
igen – még egy ujj került kinyitásra. – Ezen felül, vagy vaknak, vagy hülyének
kell lenni ahhoz, hogy ne vedd észre, van köztük valami. Ami igen különös,
tekintve a múltbeli eseményeket És végezetül… - kinyitotta a gyűrűs ujját is -…
a boszorkány meg akarja venni a gyárat – fejezte be.
- Ezek szerint, elég
sokat tudsz – mondta. - Camille, pár hónappal ezelőtt, ideállított, és
segítséget kért Lucientől, ő pedig, hozta a formáját. Elküldte, de aztán,
valamiért meggondolta magát. Ne kérdezd miért, mert fogalmam sincs róla. Egy
egyezséget ajánlott a lánynak, mi szerint, ha három teljes hónapon keresztül
egy fedél alatt él vele, az ő szabályai szerint, megmenti a gyárat.
- Ez annyira rá vall –
mormogta Lio. Gabriell felállt és ösvényt kezdett taposni a szőnyegbe.
- Igen. De Camille, nem
jelent meg a kiszabott időn belül. Később pedig megtudtuk, hogy a gyár ismét
felrobbant. Camille, ott tartózkodott a nagyapjával. Peter meghalt, Camille
agyrázkódással és pár zúzódással megúszta, ki tudja hogyan, Luc pedig ide
hozta, és kezdetét vette az egyezségük.
- Ez mind szép és jó
lenne, ha nem Lucienről beszélnénk – állt fel Lio is. – A bátyám nem ilyen, nem
segít senkinek sem csak úgy! - Kivéve a családját. – Lucien arrogáns és
azt hiszi, amit akar azt meg is, kapja. Emellett pedig, egy igazi ős bunkó tud
lenni – Gabriellnek sokat kellett pislognia, hogy felfogja, a lány komolyan azt
mondta-e, amit hallani vélt. Röviden és tömören, jellemezte Lucien felszíni
ismertető jegyeit. – Oh, és majdnem kihagytam, hogy több nő fordult már meg az
ágyában, mint egy kurtizánnak – kész, Gabriell nem bírta tovább, nevetésbe tőrt
ki. Ez hihetetlen. Tökéletesen jellemezte Lucient. Kellett pár pillanat, mire
Gabriell, megint összpontosítani tudott.
- Ne haragudj, csak,
annyira tökéletesen sikerült leírnod.
- Lehet, de most,
teljesen más, mint eddig.
- Camille
megváltoztatta, még akkor is, ha az elején teljesen kerülte – Gabriell figyelte
Lio reakcióját, de ha volt is ilyen, nagyon jól palástolta. Minderre vagy már
számított, vagy tudott róla.
Ismét felrémlett előtte a kép, amikor Lionella
még fiatal volt, nem mintha most nem lenne az. Amikor még gyerek volt, azokkal
a gyermeki vonásokkal. Most pedig itt állt előtte ugyan az a lány kész nőként.
Gabriell megrázta a fejét. Nem lehet, hogy a legjobb barátja húga iránt érezzen
valamit, teljesen ki van zárva. De mégis, ahogy a lányra nézett, valami egészen
különöset érzett. Érzett már korábban is ilyet, csak nem figyelt oda rá.
Szépnek látta, több mit szépnek. Eddig nem vette észre, hogy a jobb szeme alatt
ott van egy parányi anyajegy, hogy a szemszíne mennyire különleges árnyalatban
fénylik. Az ajkai lágy vonásait és hogy mennyire vágyik arra, hogy megízlelje
azokat.
- Gabriell, talán van valami az arcomon, hogy így
nézel rám? – Mint a jeges víz, úgy érte a valóság utol a férfit. Lionella
értetlen arccal nézett rá.
- Ne haragudj,
elgondolkoztam – felelte. Leült az ágyra, úgy érezte szüksége, van a biztos
talaj érzésére. Könyökeit a térdére támasztotta, fejét pedig lehajtotta. Micsoda
gondolatok. Nem kívánhatom Lucien húgát! De mégis, kívánta. Mióta találja
vonzónak? Mikor kezdte el így megfigyelni, így tekinteni rá?
Két láb jelent meg
szemei előtt. Két mezítelen láb, aztán két térd, hajzuhatag végül egy barna
szempár. Lionella guggolt előtte, tekintetében aggodalom tükröződött. Oh,
mennyire gyönyörű volt.
- Hirtelen nagyon
elsápadtál, minden rendben? – nem, semmi sem volt rendben. Kavarogtak a
gondolatai és az sem segített, hogy ilyen közel voltak egymáshoz. A lány előbbi
zavara, most sehol sem volt. Csak aggódó
tekintete, ami annyira édessé tette arcát és kívánatossá az ajkát. Nem, nem
teheti, de még is megtette.
Ajkai lágyan, óvatosan
követelőztek, menekülő utat hagyva a lánynak. De ő nem futott el, ott maradt,
vele. Karjai Gabriell nyaka köré csavarodottak. A férfi egy pillanatig
gondolkozott – mielőtt elveszti teljesen az önuralmát – és inkább ő csúszott le
a lányhoz. Hanyatt fektette őt a szőnyegen. A vörös kárpit puha, selymes volt,
akár csak Lionella ében fekete haja. Mellkasa, mint egy rémült kismadárnak, úgy
emelkedett és süllyedt. Pillái lehunyva, olyan törékenynek és sebezhetőnek
tűnt. De Gabriell érezte, milyen erővel kapaszkodik a nyakába. Minden volt,
csak erőtlen nem. Ő nem csukta be a szemét, mindent látni akart. Keze
becsúszott a trikó alá. Forró ás selymes volt. Lassan, már-már kínzó lassúsággal
húzta le a lányról a felsőt. Lionella szeme kinyitódott, s zok vágytól voltak ködösek. Gabriell megcsókolta a hasát, majd egyre
feljebb és feljebb kalandozott elidőzve, itt-ott. Lio megvonaglott, amikor a
kulcscsont feletti részhez ért. A lány is érintette, ott ahol érte. A vállán,
az állán és úgy kapott a szája után, mintha az lenne a víz, amire szomjazik. Ajkaik csak addig váltak
el, míg levegőhöz jutotta, majd újra, megújult erővel ízlelték egymást.
Lionella nem emlékezett
mikor és hogyan keveredtek az ágyra, de ott voltak és lényegében mindegy is,
hogyan. Gabriell simogatta, becézgette, csókolta mindenhol. Végtagjaik teljesen
összegabalyodtak. Nem sok kellett, hogy mind a ketten átlépjenek határokat,
hogy bőr a bőrhöz, és hús a húshoz érjen. De nem tették, nem tehették. Legalább
is, nem ebben a szent pillanatban, amikor a bátya a szomszéd szobában van. Újra
és újra megcsókolta a férfit, míg nem lihegve, egymás homlokának dőlve nem
feküdtek az ágyon egymás mellett. Tudta, hogy ez az idill nem fog sokáig
tartani, másnap beszélniük kell majd erről, de ő most nem akart ezzel foglalkozni,
csak élvezi a pillanatot. Pillái egyre nehezebbek lettek, míg nem lecsukódtak.
Órákkal később ébredt, a
férfi karjai között, meztelen felsőtestük összért. Gabriell keze a lány hasán nyugodott,
jóleső melegséget árasztva. Gabriell lélegzete egyenletes volt és halkan
hortyogott. Ez mosolyt csalt Lionella arcára. Barna haja szemébe lógott. Ráférne már egy vágás. Felemelte a kezét
és kisimított a rakoncátlan hajtincset. A férfi szeme kinyílt, s találkozott
Lionellaéval.
- Gyönyörű vagy –
suttogta. Lionella elmosolyodott. Ismét megsimogatta az arcát, ő pedig jó esően
bújt az érintésbe. Szemei rabul ejtették a lány tekintetét. Szinte szemükkel
szerelmeskedtek, ha testükkel nem is. Ez a rövid pillanat, amit átéltek, többet
jelentett neki, mint az a férfi gondolná. Sokáig nézték egymást, kitudja
meddig, talán míg az egyikük ismét el nem aludt, de Lionella egyvalamiben egészen biztos volt:
Soha egy férfi sem
csókolta úgy, mint aznap éjjel Gabriell Flinn.
Álmából, egy hatalmas
durranás és fény húzta vissza a valóságba.
Vége. Hát ennyi volt. Az emberek, a gyár, a
nagyapjának tett ígéret, a remény utolsó szikrája, mindennek vége. Camille
szinte automatikus mozdulatokat tett. Felállt, majd Lucienre nézett. Magába
szívta a férfi külsejét, mindent meg akart jegyezni, mindenre emlékezni akart.
Az alig észrevehető hullámokat a hajában, a szinte ónixként ható sötét szemeit,
a ráncokat a körül, amikor mosolyog. Szájának ívét, az egész férfit. Semmit sem
akar, soha elfelejteni, hisz ezzel vége az egyezségüknek, rövidesen, napokon
belül, talán már holnap, el kell hagyni a kastélyt. Mélyen a férfi szemébe
nézett.
- Köszönök mindent, Mr.
Bass – hangja hűvös és távolság tartó volt, majd megfordult és az ajtó felé
indult. Nincs miről beszélniük tovább. Lenyelte a feltörni készülő könnyeit,
majd a szobájában, nem itt a férfi előtt.
Észre sem vette a szék csikordulását, csak egy
erő kéz szorítását a csuklóján. Különféle érzelmek játszódtak le a férfi arcán,
hangja még is nyugodt és erős volt.
- Félre értettél. Ezzel, nem azt akartam
mondani, hogy Rutherfille az övé is lesz, csak szerettem volna, ha tisztában
vagy mindennel – a lány értetlenül nézett rá, hisz az imént mondta, hogy a
nagynénje meg akarja venni a gyárat. Lucien és közte ilyesfajta megállapodásról
nem volt szó, csak pénzbeli támogatásról.
- De hát… a
megállapodásunkban…- kezdte Camille, de a férfi közbe vágott.
- Tudom! Betűről, betűre
ismerem a megállapodásunk Juliette! De viszont, nem emlékszem olyan pontra, ami
megtiltaná, hogy felvásároljam – sok féle érzelem játszódott le a lányban, de
főleg a remény és a félelem keveréke.
- De, miért tennél
ilyet? Semmit sem tudsz a gyárról! – Szinte már kiabálta a szavakat. Nem maradt
már ereje. Nem akart titkolózni, nem akart elrejteni semmit többé. Nem… nem
akart ártani a férfinak, semmilyen módon.
- Valóban, nem tudok
mindent, de mint említettem, erre magam is rájöttem. Ennek fejében, Juliette,
remélem most már mindent, elárulsz nekem – cirógatta meg a lány arcát. Legutóbb
a lány elmenekült előle, ő pedig nem ment utána. De most, remélte, hogy nem fut
el, mert Isten rá a tanúja, még a szobájába is utána megy.
Camille elütötte a férfi
kezét, majd hátat fordított neki és az ablakhoz sétált. Annyi minden történt
egy hónap alatt. Még nem tudta túl tenni magát Peter halálán, de próbálkozott.
Azóta nem ment vissza a kisházba, pedig, az volt az otthona, de még nem állt rá
készen.
- A nagyapám családjáé a
gyár, már évtizedek óta – szólal meg egy kis idő után. Ahogy kinézett az
ablakon, nem látott mást, csak épületeket. Ebből a szobából, nem az erődre
nézett az ablak, hanem az utcára, mégsem lehetett látni a gyárat, még csak a
füstöt sem.
Lucien oda lépett mellé,
de ezúttal nem érintette meg. Ő is kinézett az ablakon, olykor pedig a lányra.
Camille érezte, mikor nézte őt, s mikor a sivár, kietlen utcát.
- Tehát a nagyapád abból
a Fell családból való. Egyenes leszármazottja Jospeh Fellnek. Érdekes – fordul a
lány felé. Camillet akár meg is lephette volna, hogy tudja, ki volt az első
Fell a gyár életében, de valahogy mégsem ez történt.
- Igen
- Mindig is érdekelt,
miből tartotta fent magát ilyen sokig egy fafeldolgozó gyár – Lucien mélyen a
lány szemébe nézett. Érdeklődés csillogott benne, de volt ott még valami, valami,
amit a lány nem tudott meg mondani micsoda. A férfi kinyújtotta a kezét és
megérintette a lány karját. Az ezúttal nem ütötte el a kezét. – Bennem megbízhatsz
– Camille, annyira bízni akart benne, de valahogy nem ment neki. De tisztában
volt vele, hogy muszáj beszélni, innen már nincs vissza út.
- Valóban nem egy
egyszerű gyárról van szó. Aki jobban elgondolkozik, könnyen rájöhet, hogy amit
a gyár hivatalosan művel, nem elég, hogy fent tartsa magát – fejezte be
Camille. Ismét kinézett az ablakon.
- Miért nem mondtad már
el az elején? És miért olyan nehéz elmondani most? – a férfi hangja mögüle
jött. A lány érezte, hogy közeledne felé, de még sem teszi. Elgondolkozott,
mikor is kezdett, többet érezni a gróf iránt. Mindig is egy beképzelt, öntelt
és arrogáns alaknak tartotta, akit nem érdekel senki és semmi, csak saját maga.
Soha nem akart megismerkedni vele, hisz ki ő? Egy egyszerű brightoni lány. De
az első találkozásokról, már megfogta benne valami. Talán a szeme. És onnantól kezdve,
a kémia határozottan működött kötöttük. De ő mindig is úgy gondolta, ez csak
testi vonzalom, de pár nappal ezelőtt, ott a könyvtárban, valami egészen megváltozott.
Meglátta Luciennek a jó oldalát. Nem azt, amit egy hónapon keresztül mutatott.
Érezte a férfiből áradó
hőt. Annyira hozzá akart bújni, annyira vágyott a szeretetre, az Ő szeretetére. Maga sem gondolta volna,
hogy ennyire.
- Mert, azt hiszem, nem
fogsz segíteni – fordult szembe a férfival. Érezte, hogy túl közel, veszélyesen
közel vannak egymáshoz.
- Tégy próbára! – simította
végig az arcát. Meglepte, amikor a lány nem húzódott el, sőt szinte belebújt az
érintésbe. Másik kezét a derekára tette és még közelebb vonta magához. A picsába most a gyárral! Csak a lány
lebegett a szemei előtt, hogy mennyire megcsókolná, mindenhol.
Camille hirtelen összerezzent,
Luciennek pedig eltelt pár pillanatig, mire felfogta mi is történt. Ahogy kinézett
az ablakon, hatalmas fényt látott. Alig bírt Camille után kapni, amikor az térdre
rogyott.
- Rutherfille…
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett a rész és már izgatottan várom, hogy mi fog kisülni belőle :)
Drága Boszi Lány!
TörlésNagyon szépen köszönöm!
Ölel;
Amnestia Simon
Drága Amnestia Simon!
VálaszTörlésMegint csak hűűű... Vagyis, ismét levettél a lábamról. Továbbra is osztom és tartom az eddigi véleményeimet erről a történetről, amit már te amúgy is tudsz, hogy mi is az. :)
Ismételten csak örülök Gabriel és Lionella "szerepének" a történetben. És kimondottan annak örülök igazán, h kaphattunk egy a fajta betekintést a történet "fő" szereplőinek az életében. Mármint, h megtudtuk, Lio miként vélekedik a bátyja szokatlan viselkedéséről, és h ezt pont a bátyja legjobb barátjával osztotta meg. Akit még mindig nagyon bírok. Sőt mi több, imádom az ipsét(a pasit).
Továbbá, megvallom, sikerült meglepned. Mármint azzal, h Lionella és Gabriel között ennyire szikrázik a levegő, és h szinte "egymásnak estek". Őszintén szólva, nem számítottam erre. De, kimondottan tetszik ez a szál.
A kérdés már csak az, h lesz -e köztük ennél több is avagy sem. És, h mit fog majd ehhez szólni Lucien? Bár, ahogy megismertem őt, szerintem így a "kapcsolatuk" elején, nem igen lesz majd elragadva ettől a hírtől. De ki tudja?! Te, biztosan.
:)
Lucien és Camille párosára rátérve így a végén, nos... Nem tudom, nem emlékszem rá, h említettem -e már, de nekem tetszik, h Juliette-nek hívja, és nem pedig Camille-nak. ;)
És a kérdés: Mi történt(énik) Rutherfille-l?
Kíváncsian várom a folytatást, de azt hiszem, h ezt te már enélkül is tudod. ;)
Ölel, Dóry
UI: Nos... Az egyik barátnőmnek sikerült rávennie arra, h megnézzem a Szürkét... de, azt mondom, bár ne tettem volna. Nekem, ahogy sejtettem és gondoltam is, nem jött be a film. És ahogy mondtam is korábban, inkább ezerszer a könyv változat, mint h még egyszer a filmet.
Egyetlen pozitívum a filmből, az h a Christian Grey-t alakító színész, Jamie Dornan, jól nézett ki benne. :D ;)
Drága Dóry!
TörlésNagyon szépen köszönöm!
Igen, most megnyitottam egy két kérdést, de a következő részben, elég sokra fény is derül. Örülök, hogy tetszik Gabriell, jó magam is nagyon szeretem. Bár, nem hiszem, hogy ő a favoritom a történetbem. A következő részben pedig, megismerhtünk valakit, akit eddig csak emlekedtünk.
Igen érdekes, vajon mi is lesz, ebből a kapcsolatból. Ez egyenlőre a jövő titka.
Személy szerint, úgy gondolom, kicsit személyetlen lenne, ha Camille-nak hívná. Abba nem lenne semmi, Lucienes.
Most már pedig, Lucien is megtudja mi folyik Rutherfille-ben és képes lesz döntést hozni, amiben egy régi barátja (nem, nem Gabe) fog segíteni neki.
Ölel;
Amnestia Simon
Ui.: Igen, a könyv valóban jobb, mint a film, effelől nincs kétség. Tipik egyszer nézhetőre sikerült. Igen, Jamie Dornan *.*
Uui: Arra gondoltam, a Settlementnek lenne folytatása, "Az ajánlat" címen. Te mit gondolsz? :)
Drága Amnestia Simon!
VálaszTörlésA kérdések felvetődése, épp oly különlegességet ad és áraszt egy történet kapcsán, amit jellegzetesen imádok. Hisz már javában ez is bizonyítja azt, hogy nem akármilyen történetről van szó. Azaz, amelyet az ember szívesen és kedvtelve kíván olvasni. És persze cseppet sem türelmetlenül. :D
Én is csak osztozni tudok abban a gondolatodban, hogy személytelen lenne, ha Lucien Camille-nak szólítaná a lányt. A Juliette valóban, egy különleges név. Amely így ebben a formában, ez alapján a történet alapján, sokkal jobban is illik hozzá, de csak Lucien szájából. A férfiéból, akit "rabul ejtett". :) És én ezt imádom. ˇ_ˇ
Régi barát? Kíváncsivá tettél. Csak nem, aki Kellan Lutz képét viseli? :)
Jaj, már most úúúúgy olvasnám a folytatást. ;) :)
Ölel, Dóry
UI: Ajánlat? Hm... Én azt gondolom, hogy ha már eleve a Settlementnek a folytatásáról van szó, akkor naná, hogy örülnék neki. De persze, ugyanúgy kíváncsian olvasnám, ha más történet lesz. De gondolom, ha már a Settlement-ről van szó, akkor bizonyára az eddig megismert szereplők valamelyike(k) lennének a főszerepben. Vagy tévedek?
Mindenesetre, én azt mondom, hogy én támogatok bármilyen folytatást ennek a történetnek, ha Lucien és Camille története még ebben a történetben lezárul. Mármint, arra gondolván, hogy a folytatásban, már nem ők élveznék a főszerepet. Na nem mintha, nem kedvelném a párosukat, és ha nem olvasnék róluk többet, de utálom, ha egy kedvenc párosom történetét, több részben(mint pl. könyvekben, szét cincálják.) :$
Drága Dóry!
TörlésKöszönöm, hogy így vélekedsz a történetről. Nagyon jól esik!
Imádom a Juliette nevet, mint ahogy az Alexandert, meg kell értük veszni :)
Rlgi barát, talán Kellan Lutz, ez még a jövő zenéje, de innentől sok mindenki feltűnik majd.
A folytatásra még várni kell, de...
Örülök, hogy ennyire tetszik az ötlet. Sok mindent nem szeretnék még ezzel kapcsolatban elárulni, hisz azért előtte ezt is bekéne fejezni nem de bár?
Lucien és Camille története, természetesen lezárul itt, nem szeretném agyon ragozni, teljesen értelmetlenül.
Egy kicsit mások, pontosabban négyen, vennék át a főszerepet.
Szerintem, erről még lesz egy blog bejegyzés.
Köszönöm szépen!
Ölel;
Amnestia Simon