Tizenkettedik fejezet - Leleplezés

Sziasztok kis Rózsák!

Meghoztam a következő rész! Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket! Az előző részhez hasonlóan, most is hoztam nektek egy dalt! Szerintem érdemes meghallgatni és megnézni a viedót, ugyani is, ez a dal a Halálos Iramban 7, záró dala. Engem könnyekig meghatott ez a zene, amikor a film végén bejött.

Ezek alapján az idézet sem lesz annyira meglepő!

Nyugodj Békében Paul!

Jó olvasást nektek! És hagyjatok nyomot!  

Ölel;

Amnestia Simon

„Nekem nincsenek barátaim: nekem családom van!”

- Vin Diesel (Dominic Toretto)-

See you again - Wiz Khalifa

A kocsi hangosan pörgött fel és kanyarodott ki az útra eszeveszett gyorsasággal. A sofőr mindenkétséget kizárólag tudta mit és hogyan kell csinálnia, más különben már felcsavarodott volna egy póznára. De Michaell Flinn, gyakorlott vezető volt, de félő, hogy féktelen dühében még is csak felcsavarodik arra a bizonyos póznára. 

Még csak most értesítették arról, hogy testvére, Gabriell, ott tartózkodik Rutherfillenél, ami nemrég felrobbant. Az anyja majdnem infarktust kapott a dolgozószobájában, amikor alig egy órával ezelőtt berontott oda és közölte vele, ezt a hírt. Michaell telefonált.

Sokat.

Mire mindent kiderített, de jobbnak látta anyjával nem minden információt közölni. Egészen biztos volt benne, hogy Johanna Flinnt a dolgozószobájából viszik el és a kórházig meg sem állnak vele. 

Egy régi, ottani barátja árulta el, hogy Gabriell, nem hogy csak a gyárnál van, hanem ott is tartózkodott a robbanásnál, de ennél többet nem tudott meg. Egy gyors jobb kanyart vett és már kint is volt a főúton. Úgy gondolta, Cambridgen keresztül megy, majd Brightonnál levágja az utat egy mellékúton, onnan már nincs messze Castel Come. 

Sosem értette Lucient, miért él ennyire messze Londontól. Ő, nem tudna egy olyan kis faluban élni nap, mint nap. Neki szüksége volt a városi pezsgésre, az itteni életre. Ha mégis vidéken kellett tölteni pár napot, a Big Ban látványa egészen üdítően hatott rá. És a bátyát sem értette, miért tölt annyi időt ott, és közben még is, Edry ügyeivel is minden rendben volt. Ő erre nem lett volna képes. Ilyenkor hálát adott az égnek, amiért pár perccel ugyan, de fiatalabb volt testvérénél. 

Ökle hangosan és fájdalmasan találkozott a kocsi kormányával. 

- Ördög és pokol, már csak ez hiányzott! – a Londonból kivezető utat dugó lepte el. Elővette a telefonját és rákeresett a többi útvonalra is. A helyzet ugyan ez volt. Még órákig nem lehetett elhagyni Londont. Márpedig neki haladéktalanul el kellett hagynia a várost. Tárcsázott, majd várt. Többször is meg kellett ismételnie a hívást mire fogadták azt. 

- Igen?  

- Na végre, Clarie!

- Mit akarsz Michaell? Most nem érek rá! – hangja türelmetlen volt, de Michaell sem volt éppen jó hangulatában. 

- Nem érdekel! – mordult fel. – Bármi is az, halazd el, mond le, vagy mit bánom én. Jössz nekem egy szívességgel, és most van szükségem rá! 

- Mondom, ez nem a legalkalmasabb pillanat! – Michaell megismételte az előbbi mozdulatot, de a vonalat nem bontotta, pedig szívesen megtette volna. 

- Én pedig mondtam már, nem érdekel! 

- Mit akarsz? 

- Szükségem van a gépedre! Azonnal el kell jutnom Castel Comeba, a város pedig dugóban úszik. – sziszegte a szavakat. Kezdi elveszíteni a türelmét. 

- Rendben van, nem is kérdezem miért ilyen szükséges, de ezzel, kvittek vagyunk Michaell. Húsz perc múlva a felszálló helyen! Ne késs! – azzal bontotta a vonalat. Michaell ismét gázt adott és kifordult a kocsisorból és egyenesen a Crusader magán repülőtérre ment. 

Colin Claire, mint mindig ugyan úgy nézett ki. Szőke haj, élénk kék tekintet, egy egyszerű póló és farmer. Szakasztott az apja, akit Michaell ki nem álhatott, de erről a fia nem tehetett, bár vele sem volt valami felhőtlen a kapcsolata. 

Colin kötelességtudó férfi, de neki is vannak olyan időszakai, amikor viselkedése, még Michaelléval is vetekszik. 

- Flinn! – nyújtott kezet, ő pedig elfogadta és megrázta azt. Nem lehetett azt mondani, hogy barátok, de Mich olykor meg tudta volna ölni ezt a férfit. Bár, Gabriell biztosan nincs ilyen véleményről. Colinnak igen nehéz lehetett, amikor megtudta, hogy az apja megcsalta az anyját. És mind ezt titokban is tartani, hát nem lennék a helyében, az már biztos. Főleg, hogy ennek a románcnak, még gyümölcs is lett. Mondta egyszer Gabriell, amikor szóba került a férfi. Becsülte Colint, de Michaell, nem osztozott ezen a véleményen. 

- Clarie! 

- Nem tudom mi olyan fontos, Michaell, de a gép felszállásra készen van! – mutatott a gép irányába. 

- Te is jössz? – kérdezte felvont szemöldökkel, mire a szőke férfi csak megrántotta a vállát. 

Elindultak a gép felé, majd két perc múlva már a levegőben is voltak. Mind a ketten felrakták a fejhallgatott a fülükre. – Mennyi idő alatt érünk oda? – kérdezte. 

- Körülbelül, 40-45 perc, a légáramlattól függ – felelte, majd kinézett az ablakon és egész úton meg sem szólalt. Michaell is így tett és a gondolataiba mélyedt. Régen nem járt már Growerben, ami azt illeti, meg van annak lassan 8 éve is. 

Már Brighton felett repültek, amikor megszólalt a telefonja. Valószínűleg a nagy zaj ellenére, Colin is meghallotta a csörgést, mert most először mutatott valami érdeklősét Michaell felé. Mivel a férfi nem figyelmeztette, hogy lezuhanhatnak, ha elektromos készüléket használ, így bátorkodta felvenni a készüléket. 

- Anya? 

- Mich, …hírt…Gabriell ...jutott, de ...Lucien és ...vala …lány…bent…- a férfi gyakorlatilag semmit sem értett abból, amit az anyja mondani akart neki. 

- Anya, semmit sem értek, majd felhívlak, ha megtudok valamit. 

- Kristofer … Colin…nem értem… - nem várta, meg amíg az anyja befejezi a mondatot, bontotta a vonalat, de annyi még számára is világos volt, hogy Colin apja tudja, hogy a fia elhagyta Londont, és vele utazik Castel Come. 

- Az apád tudja, hogy jössz velem Castel Comeba. – mondta semleges hangon. Azt hitte, Colin nem fog neki válaszolni, de a férfi végül még is csak megszólalt. 

- Remek. – túrt bele szőke hajába. – Mennyire volt kiakadva? 

- Fogalmam sincs, anyámmal beszélt, én meg nem sokat értettem az egészből. – vonta meg a vállát. Nem az ő dolga volt Kristofer Clarie és a fia ügyei, nem különösebben volt érdekelt a dologban. – Ebből még baj lesz. – jegyezte meg magának, nem is igen várt választ erre az egyszerű kijelentésre. 

- Igen. Az apám, ott üti Lucien Basst, ahol éri. És ez a helyzet, egy nagyon jó fogás számára. – Mich kérdőn nézett Colinra. Egy szóval sem említette, hogy Lucien is benne van a dologba, hisz ebben még ő maga sem volt annyira biztos. Anyja szavai pedig, nos legtöbb esetben sem voltak túl meggyőzőek. – Nem nézz így rám! Ha ott történik valami, annak nagy az esélye, hogy Lucienhez is köze van. – és mint aki ezzel le is zárta volna a témát, visszafordult az ablak felé. 

Igazat kellett adnia neki. Hülye gondolat volt, hogy Luciennek nincs köze hozzá, ha Gabe benne van, Luc is. Ez egészen biztos. Ezek ketten együtt járnak, mint a házaspár. Michaell elképzelte, a bátyát mennyasszonyi ruhában, – mert kétségtelen, ő volt a feleség a kapcsolatukban, még hozzá a kötelességtudó feleség – ahogy Lucien oldalán áll az oltárnál. Nem sok kellett neki, hogy hangos nevetésben törjön ki. De legalább, a dühe elmúlt, vagy legalább is egyelőre. 

- Hol szálljunk le Uram? – hangzott a pilóta hangja. Colin a nem felelt, így Michaell kényszerült a válaszadásra. 

- A gyár mögött van egy kisebb tisztás, szerintem ott gond nélkül le tudunk szállni! 

- Hallottad? – Camille visszaült Lucien mellé. Ellenőrizte, hogy Jakeel minden rendben van e. Látszólag igen, de ha nem jutnak ki minél hamarabb, Jake nem fog felébredni többet. A férfi bólintott, valóban hallotta. 

- Helikopter. – Lucien nem tudta ez mit is jelenthet, de nagyon remélte, hogy a tüdeje végre friss levegőhöz fog jutni. Camille sem festett sokkal jobban, ami azt illeti, elég sápadtnak tűnt, bár ennél a fényviszonyoknál, ezt nem igen tudta megállapítani. – Honnan tudtad, hogy a harmadik volt? – fordította fejét a lány felé, hogy jobban szemügyre vegye. Egy igen szép vágás volt a homlokán, és az álla is le volt horzsolva. Jobb alkarján hatalmas véraláfutás díszelgett és biztos volt benne a sebeknek még korán sincs vége a ruhája alatt. Ami pedig a kérdést illeti, nem tudta miért tette fel. Beszélgetni akart, ami tőle igen távol állt. Egy hónapja volt legalább, hogy beszélgessen vele, de ő csak kerülte a lányt. Most pedig beszélgetni akar vele, teljesen ironikus. De még mindig jobb, mint arról elmélkedni, mikor halnak meg. 

- A gyógyszerek sosem olyan hamar hatnak, mint ahogy azt az orvosok elképzelik. – mondta teljesen semleges hangon, mintha csak az időjárásról beszélni. Igen szerintem is nagyon jó az idő. Lucien csak nézte a lányt. Hogy nem vette észre, hogy még magánál van? – Most mi az? Félig már öntudatlan állapotban voltam. Bár, abban nem voltam egészen biztos, hogy te vagy az. – nézett a szemébe. Lucien ezt, nem igazán értette. – Nem gondoltam volna, hogy bejössz vagy bármi, nem mintha abban az állapotomba éppen erre gondoltam volna, csak, szóval. Na mindegy. Akkor azt hittem, nem te voltál, hanem nagyapa, de mint tudjuk, ez lehetetlen és így visszagondolva, ez volt a logikus következtetésem és…- nem fejezte be a mondatot. Lucien arcán bolond vigyor terült szét. – Összevissza fecsegek igaz? 

- Igen. Ezt betudjuk a levegőhiánynak. – mondta. 

- Ez igazán nagylelkű tőled – nevetett. – Most mit csináljunk? Ha csak a levegő hiánya lenne a probléma, pár napig még túl élnénk, és annyi idő alatt megtalálnának minket, de az olaj…

- Igen. – pár percig csendben maradtak, csak néha lehetett hallani egy-egy kavics gurulását. – Camille…

- Most először szólítottál így! – emelte fel a fejét, mire Lucien elfintorodott. 

- Te aztán figyelsz a részletekre. 

- A részletekben rejlenek a legnagyobb kincsek. – felelte. – Mit akartál kérdezni? 

- Mi ez valójában? – tárta szét a karját. – Mi Rutherfille valójában? Kevés információt sikerült összegyűjtenem, még a beépített emberem sem tudott meg semmit. – figyelte a lány arckifejezését, de az semmit sem árult el neki. Nem tűnt meglepetnek, a beépített ember hallatán. – Olvastam egy cikket, 1851-ből, Henrik Felektől…

- Hennre Klektől. – vágott a szavába a lány. – Az a cikk, nos, az állt talán a legközelebb a gyárhoz. Az a férfi nagyon okos volt, de nem eléggé. Több cikke is született a gyárról, melyeket végül elnyelt az idő, vagy ki tudja mi lett velük. – Camille egy kővel kezdett eljátszadozni. Lucien pedig csak figyelte őt. Egy vörös hajtincse a szemébe lógott, de ellen állt a késztetésnek, hogy elsimítsa onnan. – A feljegyzések és a hivatalos papírok szerint, ez egy Fafeldolgozó üzem, de mindenki csak „gyárnak” nevezi. Eleinte a 17. században még az is volt, de ugyan kit ámítunk, ennyiből nem lehet fenntartani egy ekkora gyárat. – sóhajtott fel. – Ahogy múlt az idő, egy munkás felfedezte, hogy ásványkincsekben gazdag ez a terült és, mint mellékes, ezzel is elkezdtek foglalkozni, de nem törődtek azzal, hogy hivatalossá is tegyék. Úgy gondolták, hogy csak pénz kidobás lenne. – Lucien erről olvasott. Ez annyira nem lepte meg, mint ahogy az sem, hogy a családjának is volt némi köze ehhez a gyárhoz. Ami itt működik, a fafeldolgozáson kívül, teljesen törvénytelen. Ő pedig tudta, még közel sincs vége a dolgoknak. – Aztán, idővel ez sem volt elég. Emelkedett a bérleti díj, ugyanis kénytelenek lettük fizetni, miután a nagyapám családja vette át a gyár irányítását. – vonta meg a vállát. – Aztán pár évvel ezelőtt Jake felfedezte, hogy ha elég mélyre fúrnak, olajat találnak. A mai világban pedig az olajért…

- … már ölni is képesek. – fejezte be a mondatot Lucien. Még nem értette teljesen, de már kezdte kapizsgálni. Maga az, hogy ásványkincseket adtak el feketén, még nem olyan nagy baj, de az olaj, már annál inkább. Ez azt is megmagyarázza miért voltak a robbanások és arra is magyarázatot ad, Camille miért csak támogatást kért, és nem azt, hogy vásárolja fel a gyárat. Azzal, hogy csak ezt kérte őt nem sodorja veszélybe, hisz csak anyagilag támogatja, és ha ki is derül, senki nem vonhatná felellőségre őt, elvégre, nem lehettek biztosak benne, hogy ő tud róla. Semmilyen papír nincs a birtokában, ami belekeverné, gond nélkül megúszná, még haszna is lenne belőle.  

- Miért…miért gondoltad meg magad végül? – először nem értette a kérdést. – Már, mint, hogy segítesz nekem. Miért gondoltad meg magad? – így már sokkal világosabb volt minden. Nem tudta mit feleljen. Ha elmondaná, mi vezérelte, egészen biztos volt benne, hogy lerombolja azt, amit felépítettek. – Annyira nem lehet rossz… - de igen, az volt. 

- Először az keltette fel a figyelmem, ahogy megmondtad a magadét, előtte senki nem mert velem így beszélni. Aztán pedig, én … - a hajába túrt. Hogy a francba közölje vele, hogy csak szimplán az ágyba akarta vinni és még csak megfontolni sem akarta, hogy segít a gyárnak. De ahogy a lány rá nézett, tudta, hogy mind ezt nem kell mondania, Camille magától is rájött.

- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem. – mondta. Fel akart kelni, de Lucien elkapta a csuklóját. – Ne! Eressz el!

- Azt már nem! – erősen tartotta a csuklóját, de egy újabb köhögő roham minden erejét elvette. A koszos földet, vér tarkította. 

- Lucien! 

- Jó-jól… - a férfi már nem tudta befejezni a mondatot. Összegörnyedve, eszméletlenül esett Camille ölébe. 

- Lucien? Lucien? – rázta meg a vállát. De ő nem reagált. Egyedül maradt a bánya folyosóján, teljesen csendben. Oda mászott a falhoz és hátát neki vetette, Lucient pedig óvatosan az ölébe fektette.Mérges volt rá. Minden, amit eddig átéltek az a kevés színjáték lett volna? Csak azért, hogy lefeküdjön vele? Valahogy a szíve mélyén, még is, úgy érezte, hogy nem volt színjáték de..

- Hall engem valaki? – Camille összerezzent a hangra. Körül nézett, de sehol senki nem volt, ami nem volt meglepő. – Valaki hall engem? Adam Ezik vagyok, hall engem valaki? Válaszoljon! – óvatosan lefektette a földre Lucient és Jake felé kezdett mászni. Beszélj még! Beszélj, hogy megtaláljalak! De sokáig nem jött hang. Átnézte Jake minden zsebét, de sehol sem találta a hang forrását. – Félóránként meg fogom ismételni ezt az üzentet, ha bárki hall engem azonnal feleljen! - A kövek alól jött a hang. Amennyire csak tudott bemászott a kövek alá és tapogatózni kezdett. Ide már egyáltalán nem jutott fény. Ujjai valami műanyagot érintettek. Megpróbálta kihúzni, de csak sokadik próbálkozás után sikerült kihúznia a rádiót. Megnyomta a gombot és beszélni kezdett, hangja erőtlen és bizonytalan volt. 

- Halló, itt Camille Glanwille! Adam, itt vagy? Hallasz engem? – válasz nem érkezett. Megismételte a mondatot. – Camille vagyok, Adam hallasz engem? 

- Cami te vagy az? 

- Igen én vagyok az! – könnyekben tőrt ki. 

- Jól vagy? 

- Én jól vagyok, de Jake és Lucien eszmétlenek és beragadtunk a harmadik szint, B szektorába. 

- Harmadik szint, B szektor. Vettem! Tartsatok ki! A segítség úton van. – még mindig sírt, amikor visszament Lucienhez, de előtte meggyőződött arról, hogy Jake lélegzik e még. Gyengén ugyan, de lélegzett. Újra ölébe vette a férfit, és imádkozott, hogy Blythe és Gabriell is épségben kint legyenek. 

- Ki visznek minket Lucien, tarts még ki!